Amikor egy ember felépít egy céget maga körül, kemény és hosszú, izzadságos munkával teli hónapokon vagy akár éveken keresztül, akkor rájön és már tapasztalatból tudja, hogy minden egyes kis feladat vagy rész tevékenység akár hihetetlen nagy fontossággal is tud bírni egy következő munka, egy új ügyfél bevonzása vagy épp az eredmény és hatékonyság szempontjából. Ezt én is nagyon megtanultam, csakúgy, mint azt, hogy bizony muszáj nagyon megválogatnia az embernek, hogy milyen szolgáltatókkal tart kapcsolatot és bízza rájuk a munkáját, vagyis nagyon fontos a megfelelő kiválasztás, és ha engem kérdez valaki, akkor talán ugyanilyen fontos a hosszú távú együttműködés és partnerség kialakítása is. Én legalábbis egy ideje mindig erre törekszem, és azt kell mondjam, hogy egy év alatt is bőven láthatja az ember ennek az eredményét már.
A legutóbb például egy projektet készítettünk, ahová nagyon profi termékfotókra volt szükségünk, olyan képek kellettek, amik nem csak szépek és tökéletesek, de hűen tükrözik a termék anyagát, színét, állagát, egyszóval az egész használhatóságát. Profi termékfotózás viszont azért nem minden sarkon fordul az ember elé, és elég nehéz a sok lehetőségből kiválasztani azt a csapatot, aki valóban tökéletes termékfotót tud nekünk csinálni és ezen túl még könnyen és gördülékenyen együtt is tudunk dolgozni velük. Én azonban hála a jó égnek sikeresen megtaláltam, hiszen https://fotodastudio.hu/ csapat hihetetlen képeket adott át a termékeinkről, messze felülmúlva a várakozásainkat, és ezen túl még iszonyat rugalmasan és profin is lehet velük együtt dolgozni. Többet nem is kívánhatnánk. Csak ajánlani tudom őket bárki számára, akinek valóban valósághű, de profi és szép képekre van szüksége.