A vállalkozók élete sosem könnyű, ezt tudja szerintem minden olyan ember, aki valaha arra adta a fejét, hogy egy céget vezessen, akár csak ideiglenesen is, hány napra. De még azt is megkockáztatom, hogy azok is látják, akik alkalmazottként bele látnak egy-két felsővezető vagy épp cégvezető életébe, néhány nehéz döntési helyzetbe és kérdéskörbe. Az én életem sem sokkal könnyebb, pontosabban inkább úgy mondom, hogy nem lenne könnyebb, ha nem gondoskodtam volna olyan emberekről a cégbe, akik nagy segítségemre tudnak lenni nem csak az operatív napi teendők profi és megbízható ellátásában, hanem egyes stratégiai és jogszabályi környezetben elhelyezkedő kérdéseket illetően.
Nem volt könnyű ezeket a kulcsembereket és szolgáltatókat, partnereket megtalálni, de hála a jó égnek, ma már elmondhatom, hogy a legnehezebb területekre is megtaláltam a megfelelő segítőket. Én a legtöbbet a munkavédelem és az ahhoz kapcsolódó területekre keresgéltem megfelelő külső partnert, mert hát a tevékenységi körünket tekintve igen értintettek vagyunk ezekben a kérdésekben, és én mindig is szerettem magam inkább jobban bebiztosítani, mint egyszer is kellemetlen érzésekkel vagy félelmekkel hajtsam álomra a fejemet.
Amióta azonban rátaláltam az activesafety csapatára már ez a terület is biztos kezekben van. Nem gondolom, hogy az én helyzetemben ugyanis meg lehetne elégedni egy – a jogszabályi feltételeknek megfelelő dokumentációt és kialakítást biztosító – közepes színvonalú szolgáltatással. Ez a terület teljes körültekintést igényel, mert hatalmas hátrány, néha sajnos végzetes probléma is adódhat egy-egy nagyobb munkahelyi balesetből. Én azonban erre a csapatra már maximális szinten rá tudom bízni nem csak a munkavédelmi rendszer, de a munkavédelmi oktatás megtervezését és megvalósítását egyaránt.