A barátnőm mumusa

Egy dolog az, hogy az ember nőként nehezen ért meg dolgokat mondjuk az informatika vagy az elektronikus eszközök használata vagy felépítése tekintetében, mert valljuk meg őszintén, miért is kellene? Hát azért vannak a férfiak, hogy segítséget nyújtsanak számunkra ezekben a kérdésekben. Én biztos vagyok benne, hogy a nők legnagyobb része, ha nincs is párkapcsolatban, akkor ismerőstől, családtagtól kérdez, bármilyen eszközt kíván venni, kivéve persze, ha design alapján dönt, mert akkor semmilyen indokkal sem lehet minket lebeszélni arról, amit kinéztünk magunknak.

Számtalan esetben azonban a használat jobban megnehezíti az életünket, olyan tekintetben, hogy nem tudunk vigyázni az eszközökre, mint a tényleges felhasználás. Én például akármennyire is próbálok figyelni arra, hogy ne ejtsem le a telefonomat, aminek a vége általában iphone kijelzőcsere, valahogyan mégiscsak mindig sikerül, és ráadásul a lehető legnehezebb és legváratlanabb helyzetekben.

Mondjuk ebben nálam az egyik barátnőm sokkal jobb, hiszen neki már úgy hívjuk a kijelzőcserét, hogy a mumusa, mert két éve van nála a mostani telefonja, egy ihone, és imádja, de már az iszereles törzsvendéggé fogadta, annyit járt náluk kijelzőcsere miatt. Persze, kell nézni a történetben a jót is, legalább találtunk egy nagyon szuper és megbízható szervízt, akik mindig mindenben a segítségünkre vannak és hihetetlen hálásak vagyunk nekik. De hát azért mégiscsak bosszúság pont egy ilyen mumust választani az embernek önmagának. És hiába mondja az ember lánya, hogy jobban figyel rá, hogy vesz egy jó tokot, hogy üvegfóliát használ, ha két méterről mondjuk integetés közben leejti a telefont, akkor örülhet, hogy csak a kijelzőt kell cserélni, mert szerencsésen esett a telefon, és nem lett más baja. És persze ezt mi mindig tudjuk, éppen ezért csak csendben elvisszük javíttatni a telefont.